Nád dosszié III. Ki termel energianádat?

Röviden szólva: nem tudom. Több e-mailt is megírtam, válaszoltak is rá. Telefonáltam és személyesen is beszélgettem gazdálkodókkal, semmilyen eredményre sem jutottam.
 
Azok a gazdálkodók, akik tájékozódtak energianád ügyben, kétkedéssel fogadták a növényt. Ezt Kiss Gábor is elismerte.
A bioenergia program széles világon terjedőben van, a bioetanol program azonban nem egy tájidegen és ismeretlen növényt, hanem a mindenki által ismert kukoricát használja. Így egyértelmű előnyben van a náddal szemben. További előnye a kukoricának, hogy nem csak bioenergia termelésre lehet felhasználni és a szakértők szerint bekövetkező élelmiszer árrobbanásnál el lehet adni az élelmiszer piacon is.
A bioetanol egyébként már beindult, a környékünkön is több gazdálkodó kapcsolódik az energia célú kukorica termesztésbe.
 
Azok a termelők, akik termelni akartak nem kaptak választ az érdeklődésükre.
 
A NÁD MPS-H az általam feltett kérdésekre nem válaszolt érdemben. Arra hivatkozott, hogy Kiss Gábor elfoglalt üzletember.
 
A NÁD MPS-H  két milliárdos beruházást ígérő cég, amelyben minden munkát Kiss Gábor építési vállalkozó végez. Egy titkárnővel nyit egy irodát Budapesten. Nincs még egy árva honlapja sem. Egy újságíróval írat pr- cikkeket többek között a HVG-ben és a gazdáknak szánt Szabad Földben. Nos, ez az újságíró ígér csodát a gazdaság szereplőinek! Ettől a cégtől várja a csodát a város!

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Olyan mintha azt

Olyan mintha azt állítanád, hogy Gerő András történész Habsburgokról írt tanulmánya érdekes, de Kovács II János bácsi látta Ferenc Jóskát és azt hitte örökké fog élni, ezért nem biztos, hogy Gerő igazat ír! Ez olyan "töröktündés" volt. Semmi mást nem teszel, mint megpróbálsz hitelteleníteni. Kicsit meredek, hogy azt állítod, hogy a Gabona Világtanács nincs a helyzet magaslatán gabona ügyben.
Mi lenne, ha érveket hoznál föl? Mi lenne, ha bemutatnád, hány szerződésetek van, hány hektáron folyik majd az ültetés a mai állapotok szerint? Válaszokat, amely a NÁD gyakorlati megvalósulását bizonyítja!

web hosting | domain registration | dedicated servers

Sikeres lesz az energianád ügy...

Sikeres lesz az energianád ügye,de nem Magyarországon.Innen minden jó ötletnek menekülni kell,mert az irigység magakadályoz minden jó dolognak a működését.Nem csodálkoznék rajta,ha az energianád projekt egy másik országban találna otthonra és értő fülekre.

Nád dosszié III. Ki termel energianádat?

Csodavárás. Ettől meg sok más hasonszőrű cégtől várják a csodát.
Egyszerűen nem értem, hogy lehet még mindig az embereket orruknál fogva vezetni! A sok nyugdíjast is megtévesztik, mert már soktól hallottam: mit tegyünk fiam, ha ilyen nehéz helyzetben van az ország? Hát ki vitte oda? Válasz: hát az Orbánék annyit loptak.....
Vagy ennyire hatékony a média propaganda?

Nád dosszié III. Ki termel energianádat?

Nemrégiben hallottam egy tudományos értekezést, amiben az energianádról beszélt három, nemzetközi hírű tudós. A részleteket mellőzve, néhány gondolat:
- a nádtermelésre fordított energia meghaladja a nádból nyerhető energia mennyiségét, ezt pedig a kőolajból, vízienergiából, napenergiából vesszük el, magyarul: sokkal többet ártunk, mint ami előnyt próbálunk kimutatni,
- az energianád szinte örökre tönkreteszi a termőterületet, ráadásul csak értékes mezőgazdasági területeken termeszthető.
- az EU támogatások ilyen célra történő felhasználása- mint a nádtermelés támogatása - szemfényvesztés, a támogatásokat nemes célokra kellene használni. ( egyébként az EU-s támogatások annyi kézen mennek keresztül, hogy a végén- mint az szokás- a termelőnek csak alamizsna jut).
Egy zárójeles megjegyzés: csak néhány kombájnra, bálázógépre lenne szükség, hogy a meglévő útszéli, patakparti nádasokat learassák, könyezetünk védelme érdekében.

Nád dosszié III. Ki termel energianádat?

Te egy elég naív olvasó-hallgató lehetsz, mert nem tudod, hogy mi a fontos. 100 napos programok, száz lépések, ... most meg a 48. Ha nem nő egyetlen tő energianád sem, akkor sem lesz semmi probléma. A fontos, hogy az EU-s pénzeket jó irányba vigye a pénzszállító autó. És mennél hamarabb foggyon el, mert akkor kevesebben látnak a kártyákba.

Arr képe

Ez meg hogy???

Elolvastam én is a Gabona Világtanácsáról szóló cikket, és hát olvasgattam a hozzászólásokat is. Ami nem világos számomra az, hogy minket ez mennyiben érintene? Mert akárhogy töröm a fejem, egyszerűen nem rémlik, hogy bárki is kukorica, de még csak gabona termesztésről beszélt volna. :-o Én mindenesetre azt a következtetést vonom le, hogy a cikk csak megerősíti (igaz közvetve) a nád termesztését - feltéve, hogy azt nem tekintjük kukoricának, vagy egyéb gabona félének. :D

webmaster képe

Segítségként

TERMŐTERÜLET

Arr képe

Na most

Termőterület. Erre hogy varrjak gombot? :-)
De tényleg nem értem. :-o

webmaster képe

Termőterület

Úgy, hogy amíg a művelési kapacitást - földterületet, gépet, energiát - arra fordítjuk, hogy energiaterméket állítsunk elő, ezeket addig sem arra hasznosítottuk, hogy élelmiszert állítsanak elő. Azaz a nyugati MG túltermelés miatt csökkentjük az élelmiszer termőterületét, mikor a földön évente milliól halnak éhen.

Az egész bioenergia program elhibázott!

A bátonyterenyei gazdasági csoda vanyagábori magasságokban...ból esik a tócsába!

Az Index és a Gabona Világtanács rombolja az üzletet!

http://index.hu/gazdasag/vilag/bio070612/

Biztos...

Érdekes cikk. Vitatkozni nem lehet vele, mert biztos okos, tanult emberek állítják. Szerintem ez úgyis csak a gyakorlatban fog kiderülni. Pár évvel (jó pár évvel) ezelőtt, mikor bevezetésre került a lóvasút használata, akkor az okos emberek azt jósolták, hogy a főváros nem lesz képes elnyelni a lóürüléket és derékig fognak az emberek a lósz*rban gázolni... Hál' Istennek ez nem úgy történt. Csak remélhetjük, hogy a cikknek sem lesz igaza.

A Gabona Világtanácsot

A Gabona Világtanácsot gabona ügyben összehasonlítani a 150 -200 évvel ezelőtti átlag buda(pest)i fantáziájával érdekes, nem gondolod? Kik voltak azok az okos emberek? Az utca embere, vagy a Pesti Hírlap újságírói?
Olyan mintha azt állítanád, hogy Gerő András történész Habsburgokról írt tanulmánya érdekes, de Kovács II János bácsi látta Ferenc Jóskát és azt hitte örökké fog élni, ezért nem biztos, hogy Gerő igazat ír!
Ez olyan "töröktündés" volt. Semmi mást nem teszel, mint megpróbálsz hitelteleníteni. Kicsit meredek, hogy azt állítod, hogy a Gabona Világtanács nincs a helyzet magaslatán gabona ügyben.
Mi lenne, ha érveket hoznál föl? Mi lenne, ha bemutatnád, hány szerződésetek van, hány hektáron folyik majd az ültetés a mai állapotok szerint? Válaszokat, amely a NÁD gyakorlati megvalósulását bizonyítja!
Csak ennyire futja?
Van még infom a Nádról, figyelj! 

Figyelek

Meglepődve olvasom mátrai határozottnak tűnni próbáló válaszát. De semmi szükség nincs hangzatos szavakra, ugyanis nem feltett szándékom sem összehasonlítgatni, sőt még csak nem is próbálok hitelteleníteni. Csak felvetettem egy kérdést, hogy mi van, ha. Sok mindenki mondott, sok mindenről, sok mindent. Volt, ami bejött, volt, ami nem. Szerintem az átlag olvasó is jól látja, hogy nem próbáltam meg párhuzamot vonni a két ügy között. Csakhát arra nem gondoltam, hogy ezt valaki félre érti (vagy pont jól érti) és ráharap. És ha már itt tartunk, akkor azt is nyugodtan elmondhatjuk, hogy az éremnek két oldala van, és itt a web oldalon csak az egyiket oldalt látom villogtatni.

Úgyhogy nem tudom, hogy valaki hitelteleníteni próbál-e az ügyben, de ha igen az nem én vagyok. Még akkor azt is hozzáteszem, hogy ha a fenti linkek alatt található cikkeket megrendeltnek és fizetettnek állítják, akkor én nyugodtan állíthatnám ezt a Gabona Világtanács véleményéről szóló cikkre. De nem teszem, mert én nem szeretnék hiteltelennek tűnni. Lehet, hogy nekik van igazuk, lehet, hogy nem, de az is lehet, hogy mindkettőnek igaza lesz és lesznek a dolognak előnyei, hátrányai.

"Kicsit meredek, hogy azt állítod, hogy a Gabona Világtanács nincs a helyzet magaslatán gabona ügyben." - Szóval ilyen "meredek" dolgot én nem állítottam. :D Csak hangot adtam véleményemnek, hogy hátha tévednek.

Érveket, szerződéseket nem tudok felmutatni, mivel "csak" az országot építő, megdolgozott munka után járó, jogos (de jogtalanul kevés) bérből élő állampolgár vagyok. Csak kérdéseket teszek fel, amik felmerülnek bennem. Úgyhogy arra kérném tisztelt mátrai úr/nő, hogy ne előttem próbáljon meg határozottnak tűnni. Ez csak további kérdéseket vet fel bennem.

A NÁD-ról szóló további infóit pedig kiváncsian várjuk/várom. Remélem konkrét, a városunkat érintő infók lesznek, mert a neten mindenki megtalálhatja az általános híreket, érveket és ellenérveket.

További jó munkát kívánok: egy dolgozó állampolgár és városlakó.

Én nagyon bizonytalan vagyok!

Kedves dolgozó állampolgár és városlakó!
Kézséggel elismerem, egy sarokban sirdogáló nyuszika vagyok, aki még a nevében sem biztos.
Így jó? Így már biztosan nem tűnök határozottnak! Akkor beszélhetünk a lényegről?
Miből gondolod, hogy  téved a világtanács? Nyilván van valami oka, amiért úgy véled, hogy  téved a tanács!
Az emberi alapvetés -egészséges embereknél- hogy elfogadjuk azt, amit a másik állít.

Gondolkodom

Miből gondolom? Semmiből. Akkor mégegyszer nekifutok: Nem gondolom azt, hogy nincs igaza, azt sem, hogy igaza van. Annyit szóltam csupán, hogy talán tévedhetnek is, mint oly' sok dologban már a világban. És bízzunk, reménykedjünk ebben. Csak annyit mondok, amennyit gondolok. Azaz kérdéseket teszek fel, amik felmerülnek bennem. Emiatt a lósz*ros példa, ami utólag látom, rossz ötlet volt. :-) De eddig soha nem gondoltam, hogy ha felhozom a bagoly-veréb példáját, akkor valaki azért fog berágni rám, mert úgy gondolja, hogy én bagolynak tartom őt. (és most gyorsan le is szögezem, hogy ez is csak egy példa, nem szükséges párhuzamot keresni). Ezért nem kellene rögtön olyan "határozottan" válaszolni. Megértem én finomabb szavakból is. Persze, ha csak válaszolni szeretne a kérdésemre és nem kioktatni. De ez utóbbit teljesen felesleges, mivel tényleg csak egy vagyok a tizen akárhány ezer lakó közül, és nem egy a "kedves" képviselő társak közül. (A volt polgármesteren kívül név szerint egyet sem ismerek [meg látásból sem]). :D

Azt látom olvasgatás közben, hogy nagyjából mindenki tisztában van a másik személyével, még ha Anonymusként ír is. De gondoljunk már arra is, hogy "egyszerű" lakók is böngészhetik az oldalt, írhatják meg véleményüket, akik nem szeretnék a politikai stílusban zajló adok-kapokat játszani, csak kérdéseket feltenni, válaszokat kapni, esetleg véleményüket megírni.

Vanyát kirúgták?

Az a hír terjed a városban, hogy Vanyát kirúgták a NÁD-tól, mert nem tudtak megegyezni a szerepek leosztásában és/vagy, hogy ki mit vitt a céghez. Állítólag elhajtották a fickót, hogy tevékenykedjen a veszélyes hulladék megsemmisítő - épp épülő - üzemében, ne rontsa ott a levegőt. Ezek után, hogy Vanya Gabi hoppon maradt, kíváncsi vagyok indul-e a polgármester választáson!

Ne találgassanak,

mert Vanya gábor indulni fog és győzni fog. Jaj akkor nektek emszpések!

Ne haragudj...

Ne haragudj... orvos látott már (elmeorvos)!?
Ha meg vicc, akkor sem jó!!!!

Arr, az interneten

Arr, az interneten rákeresve bőségesen lehet információkat találni. Dolgodat megkönnyítendő íme néhány példa:

http://www.mfor.hu/cikk.php?article=35073
http://www.szabadfold.hu/cikk.php?id=9026
http://nol.hu/cikk/442655/
http://www.maesholnap.hu/portal/cikk_print.php?idc=20070427-175126

Ezek fizetett pr cikkek!

Csak annyit közöl, amennyit a tisztelt megrendelő látni akar magáról, valószínűsíthetően Kiss Gábor!

Látszik, hogy semmi köze az egészhez! Ugyanaz az újságíró írta mindet és fizetett a lapoknak, egyébként a HVG-nek is!

Arr képe

Kérdés

Üdvözlet!
Remek dolog, hogy ezen a honlapon a dolgok mögé is betekintést nyerhetünk, hála a szerkesztőknek. Igaz ez az energianád témára. Kicsit legalább felvilágosultabbak lehetünk. Viszont maradt még számomra megválaszolatlan kérdés. Szóval nem mondanám, hogy valamit is értek az energianádhoz, ezért előre is bocs az amatőr kérdésért. Szóval kérdés: Tehát a városban egy szaporító üzem létesül. Akkor ez azt jelenti, hogy itt szaporítják, máshol pedig, majd ültetvényeken termesztik? Vagy hogy kell ezt elképzelni? Egyátalán mekkora területen érdemes ezt termeszteni, hogy meg is érje valamennyire?
A választ, ha tudja valaki...
Előre is kösz. :-)

Bár nem vagyok NÁD-os, de azért válaszolok

Ez a nádtípus már annyira elfajzott és nem erre a klímára való - azaz tájidegen, kínai -, hogy természetes körülmények között nem képes szaporodni. Csak egyféleképpen lehet, tőosztással, petricsészében. Na, már most ez nem egy olcsó eljárás - nem úgy, mint a szudáni fű - energiafű - esetén, tehát "vagyonokba" kerül egy hektárra a szaporítóanyag. Egyes gazdák becslése szerint olyan 1,2 millióba, amikor is a telepítés egyéb költségeiről még nem is beszéltünk. Ráadásul a bereklámozott terméshozamot csak 3-4 év alatt éri el és csak kiváló földben, ideális időjárási körülmények között. Erősen függ a terméshozam az előbb említettektől!!! Kiszámolták a gazdák, hogy más növénnyel sokkal jobb gazdálkodást lehet folytatni, tehát nem éri meg nekik. Az összes gazdának beugrik a történetről a gilisztázás, amikor gazdák százezreit csapták be a biogilisztával és egy pilóta játékká alakult az egész. Remélem alaposan megválaszoltam a kérdésedet.

Arr képe

Én sem vagyok Nádos, sem Nádas

Ezért nem tudom, mennyire alapos a válasz. Ha 'XY' agrármérnök válasza lenne, akkor azt mondom, hogy akár még alapos is lehetne. De így 'Jóska Pista' névtelen felhasználó válaszát most vagy elhiszem, vagy nem. :-)
Vannak kétségeim is a válasszal kapcsolatban. Egyrészt azt írod, hogy kiváló földben, ideális körülmények között, megfelelő klímán szaporítható. Holott mindenhol csak azt olvasni, hogy menyire igénytelen fajta, egyaránt jól tűri a hideget, meleget, szárazságot, nedvességet. Tehát, ha alapos választ akarsz nekünk adni, akkor légyszi' oszd meg velünk, hogy mi szolgál írásod alapjául.
Azután itt van a bizonyos 1,2 milliós hektáronkénti költség. Ismét felmerül bennem a kérdés: És? Jó-jó 1,2 millió valóban nem kevés. Persze relatív. Nekem egy éves keresetem. Sokank tűnik valóban. No de honnan tudjam, hogy ez a nád esetében valóban sok-e? Tehát: miért sok az 1,2 millió? Mekkora az az összeg, ami már elfogadható? A bizonyos 'Szudáni fű' mennyivel rendelkezik jobb ár/érték aránnyal? Az "egyes gazdáktól" erre is szeretnénk választ kapni.
Végül arról is szó esik, hogy tájidegen növény, és csak tőosztással lehet szaporítani, természetesen nem szaporodik. Ez végülis előnynek is felfogható, hiszen így nem lesz képes kiszorítani az őshonos növényeket. Bár megemlíted, hogy ennek viszont magasak a költségei. Kérdés: ez is csupán relatív magas, hogy nekem nem éri meg, vagy annyira magas, hogy a vállalkozónak-gazdának sem éri meg? A totális csőd tehát előre könyvelhető?
Tehát, ha ezekre a kérdésekre sikerül választ kapnom, akkor azt már alaposnak mondanám. Csak felejtsük el az "egyes gazdákat", az "azt hallottam", "úgy tudom" stb. De én úgy látom, hogy erre a kérdésre tökéletesen alapos választ úgyis csak a tapasztalat fogja nekünk megadni. Vagy van, aki már rendelkezik ilyennel?
 

1,2 millió? - Miért is?

A maggal nem szaporodó „óriás” kínai nád növényt már vagy 80 éve szaporítják és termelik Dániától Szicíliáig, már több ezer-tízezer hektáron. A szélsőséges körülményeket is jól bírja az a sok tíz-százmillió növény, amely gyakorlatilag egyetlen fajta, hiszen vegetatív úton szaporítják.
De akkor mi is a magyar csoda? Az, hogy ezt felfedeztük? Vagy génmódosítással lehetett talán új tulajdonságokkal felvértezni a növényt?
De legyen, higgyük el, hogy a „Nagy Magyar Agy” - talán átírva még a genetika törvényeit is - búsás haszonnal kecsegtető csodát teremtett!
(Reméljük, hogy az árban nem csak a „hungarikum” kínait, mint jelzőt kell majd megfizetni!)
Ha csoda akkor fizessük meg az árát, hiszen megérdemli!
Ám akkor sem értem a leírt bekerülési költségeket!
Miért 1.2 millió a költség? Valaki utánaszámolt, vagy a kisujjából nyerte az információt?
A - gyenge, 80 éve tenyésző - európai szaporítóanyag előállítható és elérhető 0,18 Euróért, azaz kb. 50 Ft.-ért, és Magyarországon is kínálják az európai („silány”) fajta palántáit 35 forintért.
Tudtommal tízezer növény kell egy hektárra. Ez csak 350-500 ezer!!
Akkor viszont a hiányzó százezreket nem látom, hiszen ennyit a művelés nem emészthet fel!?
Avagy nem vagyunk olyan okosak (ld. „Nagy Magyar Agy”), hogy kitaláljuk, hogy ezt más miért tudja (európai bérekkel, árakon) olcsóbban csinálni?
Végül egy bizonytalan kérdés: A náddal így a gazda kaszál majd, vagy őt kaszálják?

1,2m vs. 500e

Nem értek a témához, így bocsánat, hogy belevau, de az, hogy ha valami, bármi nálunk 500e-be kerül, akkor a járulékos költségekkel együtt természetes, hogy 1,2m lesz belőle. Mert ugye itt is egy zseb, meg ott is, amibe tenni kéne valamit, meg kell azért majd jó sok vezető is Józsi bácsi fölé...

1,2 millió

Az összeg tudtommal a falugazdászoknak lejelentett beruházási költség szaporítóanyag része hektáronként, tehát az üzem ezt jelentette le nekik. Amúgy gyanús volt ez sokmindenkinek a gazdák közül, a net is tele van negatív véleményekkel. Egy biztos, hogy a nád termesztése energetikailag deficites, azaz több energia kell a megműveléséhez, mint amit villamos áramban ki lehet belőle szedni pl egy hőerőműben. Csak akkor éri meg termeszteni, ha az adófizetők befizetéseiből az EU vastagon támogatja a termesztését. Egy nagy lopás az egész az EU-n belül is, szinte minden bio-alternatívára igaz ez mostanság. Addig lesz érdemes termelni, amíg az EU pénzeli, amíg rá nem jönnek valahol, hogy mekkora lenyúlása ez a befizetett adónak. Aztán meg irtsa ki, aki tudja, a gyökerei 8 méter mélyre lenyúlnak...

Kedves Arr!

A kukorica azért került szóba, mert a gazdálkodók, azok, akik ezt a szaporított nádat ültetnék és energiahordozót "gyártanának" belőle nem akarnak nádat termelni. Mert a kukorica több lábon áll, eladható energianövénynek is és élelmiszernek is.(Egyébként aki akart azt sem méltatták válaszra a NÁD-MPS-H-nál, ahogy engem sem. A növényt kikisérletező Dr Marosvölgyi válaszolt, de Kiss Gábor annyira elfoglalt, hogy egy hónapja nem válaszol)
Szóval a nád valóban igénytelen és szélsőséges körülmények között is életben marad. De ha nem tápanyagban gazdag talajban van, akkor nem "termel"/nő. Vagyis haszon nincs belőle.
Másokkal ellentétben a Gabona Világtanács érvelése nagyon is logikusnak hangzik, hiszen agrárkörökben már régen sejtik, hogy a bioenergia egy zsákutca, de a befolyó uniós források miatt kussolnak!

Csak egy kérdés

Ha nem bioenergia termelés, akkor mi? Mit fog kezdeni az a néhány tízezer ember a földjével, aki azért, mert nem éri meg neki pl. kukoricát termelni, nem fog tudni gazdálkodni. Őket ki fogja eltartani? (Tudod, az uniós elvárás a termőterületek csökkentésére. 2010-ig kb 1 milió hektár.)
Én személyesen ismerem Dr Marosvölgyi professzor Urat, ugyanis a tanárom volt. Tudom, hogy több mint 10 évet nyomott bele a nádba és sikerült neki egy olyan fajt kiszelektálnia, ami tényleg jó. Jól terem és jól is ég. És mivel minden viszonyítás kérdése, a kukoricához képest is jól terem. Az meg, hogy a termelőknek jó-e? Ezt majd ők eldöntik, ugyanis tudnak számolni, hogy nekik megéri-e, vagy sem.
Egy másik kérdés a széndioxid kibocsátás csökkentése. Az erdőket ne vágjuk ki, mert azokra szükség van. Ezel maximálisan egyetértek. Nem jó a nád, nem jó a fű, hát akkor mit tüzeljenek az erőművekben? Atomot?
És egy utolsó, csak úgy józan parasztival: ha ennyire rossz az egész, miért nyomnak bele több milliárdot?
Eddig csak síránkoztunk, hogy nincs munkahely a városban. Most lesz, de ez meg ezért, meg azért nem jó.
Én inkább örülök a munkahelyeknek, a nád eladásával meg foglalkozzon a cég, az az ő dolguk.

Most éppen arra megyünk, hogy

kukorica hiány van, tehát nagyon is megéri majd kukoricát termelni!  Fordítva ülsz a lovon!

Nem az a kérdés

Nem az a kérdés, hogy hiány van-e kukoricából, hanem az, hogy mennyire éri meg termelni egy adott földterületen. Egy gyenge minőségű területen (10-15 aranykorona érték, vagy az alatti) a kukorica nem tud hektáronként 3-4 tonnánál nagyobb termésátlagot. A jelenleg irreálisan magas 30 eFt/tonna átvételi árral, valamint a földalapú támogatásokkal együtt hektáronként 130-140 eFt bevételt jelent a gazdálkodóknak, szemben a 100-120 eFt-os évenkénti ráfordítással. Ilyen területen jó ha 10-20 eFt marad a termelőnél hektáronként. (Mielőtt bármit is kérdeznél, tapasztalatból tudom, ugyanis én is termelek közel 100 ha-on és van benne ilyen sz*r minőségű föld is.)
Marosvölgyi prof. közel tíz éves tapasztalata szerint a nád ezen a területen is tud min. 20 tonát hektáronként. És ne haragudj Mátrai, de én inkább Neki hiszek, mert a szakmában egy kicsit nagyobb neve van, mint Neked.
Résztvettem egy tájékoztatóján ahol elhangzott az átvételi ár is, ami 8 eFt tonnánként. Innentől kezdve egy egyszerű matek. Ha az évenkénti ráfordítást változatlanul is hagyom, akkor is 40-60 eFt-al vagyok beljebb, mint ha kukoricát termelnék. De ezt a nádat nem kell évente művelni, mint a kukoricát, hanem csak vágni és bálázni évente egyszer. A számításaim alapján, amik sok éves tapasztalati számokon alapulnak, a legrosszab esetben is átlagosan 70-80 eFt marad meg hektáronként. Ha az időjárás kedvesebb velünk az ideinél, akkor pedig 90-110 eFt az érték.
Ha mindemellett figyelembe vesszük a támogatási rendszer tervezett átalakítását, akkor meg méginkább nyílni fog az olló.
Nem mesérteni akarlak, de ha független tudósítónak vallod magad, akkor járj utánna a dolgoknak, kérdezz meg szkembereket is, akik ezzel foglalkoznak és ne ítélj előre, meggondolatlanul.

Én egyáltalán nem vitatkozom Marosvölgyi

professzorral! Leveleztem vele és csak a legteljesebb tisztelettel beszélhetek róla!  A kérdéseimre tárgyszerűen és tényszerűen válaszolt.  Úgy, ahogy azt az igazán nagy tudósok teszik.
 A Gabona Világtanács állította, hogy kukorica hiány lesz, nem én! Pontosan a bioetanol program megnövekedett kukoricaigényével magyarázva a hiány kialakulását.
A piaci hiány kialakulásából viszont  egyenesen következik, hogy drágulni fog a kukorica. A bioenergia növények , a bionád is, tovább fogja csökkenteni a kukorica termőterületét és ezzel egy erős élelmiszerár növekedést fognak generálni. Ezt sem én jósoltam és nagyon is logikusnak tűnik.
Azt ugyan mondtam, mert továbbra is vallom, hogy szerintem a kukorica versenyelőnyben  lesz ebben a helyzetben a bionáddal szemben, mert ismert, többcélú,  fel lehet használni másra is és nem tájidegen.  Az általam megkérdezettek és a zöldtech honlapján nyilatkozó termelők is nagyrészt idegenkedve tekintetenek a bionádra. Ebből bátorkodtam utalni az egyértelmű versenyelőnyre!
Teljesen igazad van, ezt racionalitás fogja megmondani. Ha tévedek, az a Gabona Világtanács tévedése lesz, bár eddig senki sem hozott arra érvet, hogy miért lenne helytelen a következtetése. Amennyiben te tudsz olyan indokot, ami miatt valószínűsíthető a GV állításának helytelensége készséggel felülvizsgálom álláspontomat.
Az EU és az ő támogatási rendszere más kérdés. ebbe most itt nem mennék bele...

légyszi!

Ha ennyire tudod akkor termeljél kukoricát, (vagy Jancsit) de ne szóljá be mindenhez, mert Mekk Elek-es.Hajrá Talpig  Magyar Te ülhetsz fordítva a lovon. ( ha nem Dakota)

Talpig magyar? Ezek érvek,

Talpig magyar? Ezek érvek, kiserdei? Vagy azok már elfogytak, csak a gúnyolódás marad?

Elég sok időt töltöttem

Elég sok időt töltöttem el a témával, hogy véleményem legyen!
Én sem mondom meg neked, hogy mit csinálj, szerintem tanácsot sem kértem. A szaporító üzem októberre van igérve, mire föl lettél ideges? Ha igazad van, akkor októberben a fejemhez vághatod. Addig meg bird ki valahogy. Én kockáztatok a szavahihetőségemmel!

Arr képe

Hát akkor.

Majd csak visszajutunk a kőkorba. Nád zsákutca. Kőolaj, földgáz szintén. Esetleg még szélerőműveket telepíthetnénk a Csente-tetőre. Na jó, nem akarom elviccelni, de milyen lehetőségünk marad, ami mindenkinek jó?

Igen, ezek az emberiség nagy kérdései!

A kutatásba kell pénzt fektetni.
Meg nem kellene annyi szemetet gyártani. Ez így első nekifutásra jól hangzik, csak ennek egyenes következménye, hogy a túltermelést háborúk vezetik le.... Szóval nincsenek könnyű helyzetben a politikusaink...

Ez is csak egy pannon puma?

Kiváncsi vagyok mit ígért az önkormányzat cserébe a csodáért!

Építési vállalkozó?

Építési vállalkozó? Valakinek fel kell építeni az üzemet!